Blog

A februári lap kapcsán

A szezon első kiadványában az ún. ruhás trendkiadványban őszi–téli, női és férfi-felsőruházati, fehérnemű- és harisnyatrendeket közlünk, és néhány kollekcióról is olvashatnak a lapban. Hagyománnyá vált, hogy ilyenkor hazai vállalkozásokat kérdezünk az elmúlt évről, illetve arról, mit várnak a nemrég beköszöntött új esztendőtől. Idén három különböző területről választottunk riportalanyt, egy cipős, egy ruhás és egy lakástextiles vállalat osztja meg tapasztalatait és gondolatait a Milyen volt, milyen lesz? című írásban.

Komoly téma az adatbiztonság és az adatvédelem kérdése. A Hogyan védekezzek? című cikk a divatszakma internetes fenyegetettségével foglalkozik. A témaválasztásba személyes érintettségem is belejátszott: 2015 év elején szembesültem azzal, hogy amellett, hogy többször feltörték a web-oldalunkat, több mint húszezer pornóoldalt is feltöltöttek rá. Digitális önvédelem címmel részletesen beszámoltam erről annak idején a blogban, hátha van rajtam kívül is az internethez csak felhasználói szinten értő olvasó. Fontosnak tartottam, hogy mostani cikkünket magyar kiegészítéssel lássuk el. Azt a szakembert kértem meg erre, aki annak idején rendbe tette és megfelelő védelemmel látta el az oldalunkat, és ezt azóta is megteszi. A lap megjelenése idején zajlik az utolsó, a düsseldorfi vásár területén megrendezett GDS – egy, a változásokról szóló cikk a lap elején olvasható. Személy szerint nagyon sajnálom a Messe Düsseldorf döntését, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy váratlanul ért. Kíváncsi vagyok az új helyszínre.

A vásár első napján a GDS sajtótájékoztatóját az Areal Böhlera területén tartják, majd beszámolok a látottakról-hallottakról. A szakmából hozzám hasonlóan sokan jártak erre a szakvásárra. Engem azért is érint a szokásosnál jobban a változás, mert az elmúlt évtizedekben gyakran voltam Düsseldorfban kiállítóként vagy látogatóként. Még a Magyar Divat Intézet színeiben közös kiállításra szerveztem magyar cégeket, többször voltunk az igedo-n, aztán a cpd-n. Mióta lábbelikkel is foglalkozik a lapunk, szinte kötelező program volt minden szezonban a GDS meglátogatása. Mint a DivatMarketing kiadója, főszerkesztője számtalan alkalommal voltam ezeknek a vásároknak a vendége, de saját erőből is utaztam, kevés alkalmat hagytam ki. Most is így történik, február 7-én kedden, ha csak egy napra is, de ott leszek a düsseldorfi vásár jelenlegi utolsó divatrendezvényén.

Eseménydús időszakot élünk. Zajlanak a kollekcióbemutatók, -átadások, érkeznek az új kollekciók, folynak a rendelések. Néhány nagy nemzetközi vásár már befejeződött, mások épp most zajlanak. Jó lenne több helyre eljutni, de nehéz a döntés, melyik a leghasznosabb, hová lenne jó elmenni. Az időpontok folyamatos változtatása sem könnyíti meg a döntést. Idén a berlini divathét korai időpontja miatt ki kellett hagynunk a Heimtextilt, és esélytelen volt a firenzei Pitti Uomo meglátogatása is. Berlin mellett döntöttem, mivel itt találkozhatok a legtöbb külföldi partnerünkkel. Jó lenne több olvasónkkal összefutni, illetve egyszer szeretnék arról írni, hogy olyan magyar látogatókkal beszéltem, akik több berlini rendezvényt is megnéznek.

A berlini divathéten (MBFW) ugyanis tíz szakvásár látható azonos időben, kisebbek, nagyobbak és speciális kínálatúak egyaránt: Berliner Mode Salon, Bright, Ethical Fashion Show/Green Showroom, Panorama, Premium, Seek, Selvedge Run, Show&Order és a Schauen der Mercedes-Benz Fashion Week bemutatói. Mi a Panoramát, a Premiumot, a Greenshowroom & Ethical Fashion Show Berlint és a Show&Ordert tudtuk megnézni a három nap alatt. Hasznos szakmai programokra is sok került. Ilyen volt pl. a Panorama első napján a TextilWirtschaft trendelőadása, amelyet idén a szokottnál is nagyobb érdeklődés kísért, sokan állva hallgatták végig az egyórás előadást. A két előadó ilyenkor a korábbi trendelőrejelzéseket módosítja a már lezajlott rendezvények, pl. a firenzei vásár, valamint a beszerzők tapasztalataival.

Sajnos itt sem találkoztam hazai résztvevővel. A látottakról a blogba töltöttünk fel képeket. A Panorama cipős kiállítói elégedettek voltak a részvételükkel, néhányuknál már nemcsak ismerkedtek a látogatók a kínálattal, hanem a nagyon korai időpont ellenére rendeltek is. Miről beszélgettek a standokon a látogatók és a kiállítók? Meglepő volt, hogy bár nehéz szezont zárt szinte mindenki, a standokon optimista hangulat uralkodott. A beszélgetések tárgya legtöbbször az volt, hogyan lehetne kevesebb áruval jobb eredményt elérni, hogyan lehetne a vevők érdeklődését a teljes szezon alatt fenntartani. Miként lehetne elkerülni a folyamatos leértékelést, hogy a fogyasztó ne a leértékeléseket várja? Hogyan lehetne a következő nyári szezonban több árut normál eladási áron értékesíteni? Mit csinálnak mások jobban? Ehhez valószínűleg több prompt, ready-to-wear árura lenne szükség, amely színben, fazonban tetszik a vásárlóknak, és igazodik az időjáráshoz is.

A beszélgetéseket hallva döntöttünk úgy: több olyan cikket is közlünk ebben a számban, amely a választék összeállításának nehézségeiről és az elengedhetetlen vevőismeretről szól. Új rovatot is indítottunk Ágazati hírek címmel – itt a hazai szakmai történések rövid összefoglalását közöljük.

dr. Csaba Anna-Mária